Nagy siker az országos helyesírási versenyen is: Jaksa Brigitta II. helyezett! – Gyula, 2019.02.28.

Idén is megrendezték az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét, február 28-án, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezésében, ahová 113 versenyző érkezett. A verseny során a résztvevő fiataloknak tollbamondást kellett írniuk és egy feladatlapot is ki kellett tölteniük.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumból Jaksa Brigitta 1/13/É osztályos tanuló mérte össze tudását az ország 21 iskolájából érkező szakközépiskolai tanulóval.
Brigi szorgalmas felkészülésének köszönhetően, az előkelő második helyen végzett.
Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez!
Felkészítő tanára: Szabó Nóra

53057944_2408687215830563_8872838117782978560_n

Jaksa Brigitta (1/12/É)