Kun Vetélkedő

A Kun Képes Lexikon megjelenése és Kun László Király trónra lépésének 750. évfordulója alkalmából a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum és a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum – a Kecskeméti Katona József Múzeum védnökségével – vetélkedőt hirdetett a kun települések iskolái számára, felső tagozatos- és középiskolás diákoknak.

A vetélkedő első két fordulója írásban került megrendezésre. A versenyre 71 csapat jelentkezett, amelyből 10-10 csapat juthatott tovább. A döntőnek, 2023. március 24 és 25 között a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont, amelyre Karcag, Kerekegyháza, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunszentmárton, Kunszentmiklós településekről érkeztek a csapatok.

Iskolánkat a 11/A osztály két csapattal is képviselte a döntőben, amely kettős Mezgés sikert hozott. A „KONOK KUN KISCSAJOK” csapata Csincsák Anna és Medveczki Laura II. helyezést értek el,(az első két fordulóban a csapatot erősítette Kardos Dorina, aki betegség miatt nem tudott részt venni a döntőn) a „CSERTÁN CSAJOK” csapata Bátky-Nagy Lilla, Franek Emese és Kádár Éva, pedig a III. helyen végeztek. Felkészítő: Cseklyéné Hevér Tímea

Március 24-én pénteken a diákok, felkészítő tanáraikkal együtt egy kirándulás keretében megtekintették Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumot és Szankon a Kiskun Emlékhelyet, így már az ott látottakat is beépíthették a feladataikra adott válaszaikban.Március 25-én szombaton került sor a nagy megmérettetésre, ahol a vetélkedő előtt Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője köszöntötte a jelenlévőket. A Kun vetélkedő feladatait Olajos István készítette elő és a csapatok munkáját szakmai zsűri értékelte, amelynek elnöke: dr. Rosta Szabolcs a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója és tagjai: Dr. Nagy Molnár Miklós, a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója; Madari Róbert Lakitelek Polgármestere; Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum igazgatója; Olajosné Kádár Ilona magyar-történelem szakos tanár; Varga Ferenc regnáló kiskunkapitány voltak. A zsűri tiszteletbeli elnöke: Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola vezetője volt.

Gratulálunk a tanulóknak!