“Bekapcsolódnak a lovas programba Félegyházán”

“A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium is bekapcsolódik a Kincsem Nemzeti Lovas Programba. Erről kedden tárgyalt Dallos Gyula, a lovaságazat miniszteri biztosa és Rózsa Pál, az iskola igazgatója.

A félegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnáziumban komoly szakmai munka folyik a középfokú lovasoktatás terén, ezért is szeretnének bekapcsolódni a Nemzeti Lovas Programba.

– Az iskola tangazdasága kitűnő helyszíne lehet az általános iskolások lovagoltatásának, ezáltal pedig a lovaskultúra általános iskolába való integrálásának. Az intézmény tervei között szerepel egy fedeles lovarda megépítése is, ami a gyakorlati képzés egyik alapfeltétele – sorolta Rózsa Pál igazgató.

Dallos Gyula, a lovaságazat miniszteri biztosa lapunknak elmondta, nagy örömömére szolgál, hogy olyan iskolában és annak tangazdaságában járhatott, ahol az elméleti és gyakorlati képzés megfelelő arányban részesül, illetve hogy a termőföldtől az asztalig mottó valóban érvényesül.

Dallos Gyula a Kincsem Nemzeti Lovas Programról elmondta, hét prioritási pontja van. Ez a képzés, a lótenyésztés, az infrastruktúra fejlesztése, lovas- és lósportok, hagyományőrzés, terápiás lovaglás és a lovasturizmus. A legfontosabb két alappillére azonban az oktatás és a lótenyésztés. Ennek megvalósításához nyújt biztos hátteret az Agrárminisztérium – nyilatkozta lapunknak a miniszteri biztos.

Hozzátette, a program elsődleges célja, hogy átörökítse őseink tudását a 21. századba, és hogy a következő generációk ezen ismeretek birtokában egy reményteljes, szép jövőt tudjanak maguknak kiépíteni.

Elmondta, a lovaglás oktatása az életre nevelés szerves része.
– A ló által nevelni a fiatal generációt feladatunk és kötelességünk. A lovaglás egy viselkedési forma, eszköz az ember nevelésében, amely megérinti a testet és a lelket. Társadalmi vonatkozásban pedig a ló által a sport egy nemzetet felemelő, összetartó és egészségben tartó erő – fogalmazott a miniszteri biztos.

Arról is beszámolt, hogy zöld utat kapott az általános iskolások lovagoltatása, és a Legyen a lovarda a vidék tornaterme jelszóval minimum tízezer gyermeket szeretnének bekapcsolni a programba. Elmondta, folyamatban van az infrastrukturális háttér megteremtése. Kecskeméten, a Hírös Lovardában hozzák létre a Nemzeti Lovaskultúra Központot. Ez lesz az általános iskolai képzés központja is, ők biztosítják a tantervet és tankönyveket ahhoz, hogy a legkisebb falusi lovardában is egy nyelven beszéljék a szakmát – összegezte Dallos Gyula.”

link_20190721_baon

forrás: BAON.hu

Fotók: Vajda Piroska / Petőfi Népe