Szépen szerepeltek csapataink az Országos Állategészségügyi Versenyen

A tavalyi sikerre való tekintettel az idei tanévben is megszervezték az Országos Állategészségügyi Versenyt az állatok és az orvostudomány iránt is érdeklődő középiskolásoknak.

Az idén iskolánkból is összeállt két csapat a 10/A osztályból. Elsősorban 11. és 12. osztályosok jelentkezését várták, de tizedikeseink lelkesen és nagy elszántsággal vágtak bele a megmérettetésbe.

Októbertől februárig 3 internetes forduló összetett feladatsorait kellett megoldani, amely igen alapos, több hónapnyi és kitartó munkát, néha különleges leleményességet is igényelt. Nem csak gazdasági háziállataink ismeretéről kellett számot adni, hanem hobbiállatainkról, kutyákról és cicákról, dolgos kis méheinkről, takarmányozási kérdésekről, egzotikus trópusi állatokról, „sosem hallott” betegségekről, mint a Nyugat-nílusi láz vagy a leishmaniasis, pattogatott kukorica illatú állatokról és még sok minden másról. Kellett prezentációt készíteni állatmenhelyi munkáról és videón bemutatni a versenyző csapatot.

Az első fordulóra még 160 csapat küldte be a megoldásait, de az egyre nehezebb feladatok sokakon kifogtak… és feladták a versenyzést. A 10/A Napraforgó csapata megküzdve a nehézségekkel, minden feladatot sikeresen teljesített, végül az ország legjobb ötven csapatában – 50. helyen – végeztek.

A csapat tagjai: Szűcs Stella, Varga Zsófia, Radics Árpád

Megmutatták, hogy a kitartó munka és szorgalom segítségével méltó ellenfeleinek bizonyultak a náluk idősebb és sok esetben állatorvosi pályára készülő versenyzőknek. Jövőre újra szeretnének indulni és a legjobbak között végezni.

Gratulálunk!

allategeszsegugyi_v