Nyári “Szakmakóstoló” pályaorientációs hét iskolánkban

37682844_2257787210959724_4047558307664101376_n

(Képeink, alul a szöveg alatt…)

Nyári “Szakmakóstoló” pályaorientációs hét iskolánkban

2018. július 16-20. között első alkalommal rendezte meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező „Szakmakóstoló” nevű nyári pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Képzési Igazgatósága és iskolánk, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium közösen.  A pályaorientációs hétre 20 felső tagozatos tanuló érkezett Kiskunfélegyházáról. Az élményalapú hét fókuszában a gazda és az állattartó szakmunkás képzések állnak, hiszen ennek az eseménysorozatnak célja, hogy az általános iskolásokat megismertessük a napi tevékenységek során az agrárszakmák szépségeivel.
Az 5 napos programsorozatot alapos szervezés előzte meg annak érdekében, hogy valamennyi résztvevő élményekkel gazdagodjon. 15 kolléga segítette a hét eseményeinek a megszervezését, megvalósítását és egy-egy program zavartalan lebonyolítását. A délelőtti programok mezőgazdasági gyakorlati, a délutáni inkább szakmai ismereteket igénylő szabadidős tevékenységekkel telt. Ennek megfelelően a nap első részének helyszíne a tangazdaság, második részének pedig az iskolánk volt. A programok minden nap 8 órától 16 óráig tartottak. Reggelenként busszal utazott a kis csapat a Tangazdaságba, majd a délelőtti program végeztével, szintén busz hozta őket vissza az iskolába. Délelőtt tízórait, délután pedig uzsonnát is kaptak kis vendégeink, melyek a P&P Pékáru Kft. és iskolánk húsipari tanüzemének termékeiből kerültek ki. Az ebédet a Desperado Étteremben fogyasztották el.
A Szakmakóstoló hét megnyitása regisztrációval kezdődött. Ezután a diákok ajándékpólókat kaptak – Szakmakóstoló Pályaorientációs hét felirattal és a NAK és a MEZGÉ logójával ellátva. Az első nap délelőttjén az önismereti játékok segítségével megismerkedtek egymással a gyerekek, majd menetlevet készítettek a hét eseményeihez. Ebben, a hét folyamán követhetik az összes programot, illetve minden program után pecséttel és aláírással igazolja a programvezető tanár, hogy mely állomás teljesült. Ezt a menetlevél tetszőlegesen személyre szabták, kedvükre színezhették, díszíthették. Izgalommal nézegették egy-egy program után, hogy vajon mi vár rájuk a következő órákban, napokban.
Az első napon, az egymással való megismerkedés után “A TERMŐFÖLD MEGISMERÉSE” – határszemle, a tangazdaság bejárása következett, talajvizsgálattal, magültetéssel, növényfelismeréssel egybekötve.
Ezzel a délelőtti program be is fejeződött. Ebéd után, az iskola épületében folytatódott a nap, játékos, az ételekkel, növényekkel, fűszerekkel kapcsolatos vetélkedőkkel, kézműves foglalkozással, magkép készítésével.
Az uzsonnájukat örömmel, új kis ismerőseikkel együtt fogyasztották el, és örömmel, élményekkel gazdagodva mentek haza a nap végén.
A második napon a lovaké volt a főszerep. A tangazdaságban, “BARÁTUNK A LÓ” – fantázianevű program keretében megismerkedtek a lófajtákkal, lótortát készítettek, eközben azt is megjegyezhették, hogy mit eszik a ló. Betekintést nyerhettek a lóápolás, lógondozás, takarmányozás  rejtelmeibe, majd a lovaglásban, fogathajtásban is kipróbálhatták magukat. Sokak számára ez jelentette az első találkozást a lóval, az első lovaglás élményét. A kezdeti bátortalan próbálkozások után a délben már mosolygós arccal mesélték a nap eseményeit, és izgatottan várták a délutánt.
A nap második részében kalácsfonási technikák sajátíthattak el, pogácsát sütöttek-melyet jóízűen fogyasztottak – mézeskalácsot készítettek és díszítettek. Szüleiknek boldogan mutogatták a színes dekorációtól pompázó, különböző formájú kis mézeskalácsaikat a keddi nap végén. A gyermekekre való várakozás közben beszélgettünk a szülőkkel is, akik örömmel mesélték a diákok pozitív visszajelzéseit a programokkal kapcsolatban, és nagyon hálásak voltak, hogy gyermekük részt vehet ezen a pályaorientációs héten.
A hét harmadik napjának programja a “Termőföldtől az asztalig”- avagy te szedd, te rakd el-gyümölcs,cukkini, menta szedés az iskola tangazdaságában, majd mentaszörpöt, vákumozott reszelt cukkint készítettek a zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemben, melyekhez praktikus, könnyen elkészíthető étel receptet is kaptak. Néhány fűszernövénnyel is megismerkedtek. Maguk törték össze és zacskózták be a tárkonyt, oregánót melyeket szintén recepttel együtt vihettek haza.
Délután izgalmas logikai és kincskereső vetélkedőkkel töltötték az időt. Leginkább a szabadulószobát várták. Izgatottak, kíváncsiak voltak. Négy 5 fős csapatot sorsoltunk ki, akik együtt kereshettek, kutathattak, logikai feladványt fejthettek meg szerda délután. Mindenki „I love MEZGÉ” feliratú csillámtetoválást is kapott ajándékként. A legjobbnak kis csokoládéval kedveskedtek a kollégák.
Az utolsó előtti napon a ház körüli állatokkal foglalkoztak. Megismerkedhettek a tangazdaság állataival, részt vehettek a napi munkálatokban, almozásban, takarmányozásban, mérlegelésében, takarmánykeverésben. Kipróbálhatták a traktorokat, munkagépeket. Tiszteletbeli mezgésekké váltak, akik olyan aktívan vettek részt a napi munkában, mintha már iskolánk tanulói lennének.
Délután, iskolánk laboratóriumában, érzékszervi bírálati módszereket és vizsgálatokat ismerhettek meg- brióst és kakaós csigát minősíthettek, mely a P&P Pékáru tanüzemeiben készült- és játékos, íz-kvíz elnevezésű feladat során bekötött szemmel, vakon kellett például fűszerféléket, tejtermékeket kóstolni. Megtudhatták azt is, hogy milyen tulajdonságokkal kell egy képzett érzékszervi bírálónak rendelkezni- színskálát kellett készíteniük, tapintással kellett formákat felismerniük. Ezen a délutánon is kisebb létszámú csapatokban dolgoztak.
A program utolsó napjának napirendje eltérő volt. A nap laboratóriumi vizsgálatokkal kezdődött, melyet rendkívül élveztek a gyerekek. Fehér köpenyben „vegyészkedtek”, végeztek élelmiszeripari alapvizsgálatokat, mértek, számoltak. 10 óra után pedig buszra szálltak és mentek a P&P Pékáru Kft tanüzemébe üzemlátogatásra. A közel másfélórás látogatás során a tanüzemvezető mesélt a pék, pék-cukrász szakma rejtelmeiről, az üzemben folyó termelésről, melyet lelkesen hallgattak a résztvevők.
Ebéd után a hét zárásaként közös programra invitáltuk a részt vevő gyermekek családtagjait, hogy együtt játsszanak, a Maradj talpon családi vetélkedőben. Eközben a család és a résztvevők számára büfét működtettünk, ahol kollégáink kávéval, üdítővel, ásványvízzel, pogácsával és falatkákkal (melyeket iskolánk tanüzemeiben készítettek) kínálták vendégeinknek.
A tábor zárásaként minden résztvevőnek emléklappal, Mezgés ajándékcsomaggal kedveskedtünk. A külön erre az alkalomra készített ajándéktáskákba a tangazdaságból származó őrölt paprikát, lekvárt, a húsipari tanüzemből származó, vákuumcsomagolt kolbászt, a P&P-ből származó Cocobolitát, a képzéseinket bemutató tájékoztató anyagot és mezgés hűtőmágnest csomagoltunk.
Utolsó mozzanatként a családi vetélkedő I. helyezett díjának átadására került sor – 2 csapat holtversennyel végzett az előkelő aranyérmes helyen-számunkra igazgató úr átnyújtott egy-egy 4 fős ingyenes belépőt az ősszel megrendezésre kerülő MEZGÉ PKNIK elnevezésű rendezvényünkre. A nyeremény minden programon való ingyenes részvételre jogosít fel, valamint 4 személy részére mezgé-burger, gofri és üdítő is díjmentesen fogyasztható.
A résztvevők és szüleik visszajelzéseiből úgy érezzük, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Képzési Igazgatóságának közreműködésével, egy olyan pályaorientációs hetet tudtunk megszervezni és lebonyolítani melyre nemcsak szép emlékként, hanem egy jól megszervezett, rengeteg élményt nyújtó, színes programokban bővelkedő hétre gondolnak majd vissza a résztvevők. Örömünkre szolgált, hogy a mi iskolánk lett erre a megtisztelő feladatra felkérve, és szeretnénk hinni, hogy hozzájárultunk ezzel a programsorozattal mi is az agrárszakképzés népszerűsítéséhez.

Képeink egész hétről:

Hétfő

link_szakmakostolo_2018_h

Katt a fotóra a galériáért!

Kedd

link_szakmakostolo_2018_k

Katt a fotóra a galériáért!

Szerda

link_szakmakostolo_2018_sz

Katt a fotóra a galériáért!

Csütörtök

link_szakmakostolo_2018_cs

Katt a fotóra a galériáért!

Péntek

link_szakmakostolo_2018_p

Katt a fotóra a galériáért!