Szép Magyar Beszéd

2018. április 20-22-én rendezték meg a Szép Magyar Beszéd országos döntőjét, ahol Nagy Bálint 12/B osztályos tanulónk az Anyanyelvápolóktól nyert el különdíjat.

Bálintnak a Bács-Kiskun megyei döntőben nyújtott teljesítménye alapján sikerült eljutnia Győrbe, ahol az országos döntőt tartották.
Az első nap délelőttjén a szabadon választott szöveg felolvasásával nyitották a programot, majd délután a „Beszélni nehéz!” feladat megoldása következett. Rögtön az írásbeli után Győr belvárosát is megtekinthették a versenyzők.
Második napon Wacha Imrének állítottak emléket azzal, hogy az ő írását olvasták fel kötelező szövegként. Levezetésként Fitos Dezső Társulat Irgalom című táncjátékát nézhették meg a tanulók a győri Vaskakas Bábszínházban.
Utolsó nap az ünnepélyes eredményhirdetésre, a Kazinczy-érmek és Kazinczy-díjak kiosztására került sor.

link_20180420_22_szep_magyar_b

Katt a képre még több fotóért!