Ments meg egy kertet! – második évad…

Iskolánk immár közel két éve vesz részt a Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett “Ments meg egy kertet!” programban. A Minisztérium 2016-ban, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, azaz március 25-én hirdette meg a Kertészkedés Évét, melynek része a „Ments meg egy kertet!” program is. Célja, hogy az agrártárca által fenntartott intézmények tanulói megmentsenek, életre keltsenek olyan, jellemzően konyhakerteket, melyek valaha szebb időket éltek meg, de az utóbbi időben elhanyagoltak, elhagyatottak lettek. Közvetett célja, eredménye pedig, hogy az emberek minél több zöldséget, gyümölcsöt fogyasszanak és ha tehetik, helyi termelésből tegyék ezt.
A kiskunfélegyházi Mezgéhez hasonló profillal rendelkező FM-es iskolák az ország területén összesen 76 kertet vontak művelés alá. A programban résztvevő diákjaink a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény Csanyi úti Idősek Otthonának kertjét nézték ki erre a feladatra. A Mezgé maréknyi kis csapata főleg szabadidejében, önszorgalomból tevékenykedik a kiszemelt területen, ahol többek között cukkinit, padlizsánt, zellert, petrezselymet, fűszernövényeket és gyógynövényeket termesztenek, a megtermelt zöldségek, fűszerek pedig az idősek otthonának konyháján kerülnek feldolgozásra. A résztvevőknek a munkálatokról és az eredményekről folyamatosan beszámolót és fotókat kell készíteniük, melyek alapján a Minisztérium díjazza a legszebb kerteket és a legeredményesebb kertészeket. (A tavalyi értékelésnél csapatunk a 3. helyezést szerezte meg.) A második évad díjátadóját november 23-án rendezték Budapesten, melyre a Mezgé kertmentői is hivatalosak voltak, ahol kiváló munkájukért vehettek át oklevelet a Földművelésügyi Minisztérium munkatársaitól.

Kertmentő diákjaink: Banó Szabó Zsanett, Polyák Roland, Zsitva Erika,
kertmentő tanáraink pedig: Görög Mariann tanárnő és Tarjányi Ágoston tanár úr.

Gratulálunk nekik!

link_20171123_ments_meg_1_kertet

A munkálatokról, a kertről és a gyönyörű zöldségekről készült fotókért katt a fenti képre!

link_ ments_meg_1_k_dijatado_20171123

A díjátadóról és a díjazottakról szeretnél képeket látni? Katt a fenti képre!

Rólunk írták:
Info Kiskunfélegyháza: “Az agrártárca elismerte a mezgés diákok igyekezetét”