Élelmezési világnap és egészségnap – 2017.10.12.

Annak idején a kenyér világnapja alkalmából indítottuk el és nőtte ki mára hagyománnyá magát az élelmezési világnap iskolánkban, melyet idén már sokadik alkalommal rendeztünk meg. Ez a rendezvény segít emlékezni arra, hogy legyünk hálásak azért, hogy van mit ennünk, mindig kerül kenyér az asztalra, miközben sokan – Földünk lakosságának nagyobb része – nap, mint nap éhezik. Agrárszakképző intézményként kötelességünk, hogy felhívjuk erre a figyelmet! És ha már étkezünk, tegyük azt a lehető legegészségesebben! Ezért pár éve minden élelmezési világnap egyben egészségnap is nálunk, azaz: azonkívül hogy egy nagy, közös étkezést tartunk egészséges ételekből, mozgunk is egy nagyot, illetve számos egészségmegőrző, és szabadidős programmal kapcsolódunk ki. Nem feledkezhetünk meg a rászorulókról sem, akik nem olyan szerencsések, mint mi, és akiknek a mindennapi egészséges étkezés esetleg nem adatik meg. Ezért iskolánk diákjai vendégül látták a saját maguk készítette ételekkel a helyi hajléktalan szálló lakóit is.

link_elelm_vn_eg_nap_20171012

A galériáért kattints a képre!