Az idei a harmadik év, hogy a kiskunfélegyházi MEZGÉ és a Kiskun Múzeum közösen megrendezte a „Legyél Te Félegyháza diákírója és diákköltője” elnevezésű vers- és prózaíró pályázatot.
A pályázatra két korcsoportban 20 tanuló 36 alkotást küldött be. Iskolánkat négy tanuló képviselte versével vagy prózai művével.
Somoskövi Dávid 12/A osztályos tanuló, aki már többízben megmutatta versalkotói tehetségét, ez alkalommal korcsoportjában a II. helyet szerezte meg Szinesztézia c. költeményével.
Monyák Dorina 3/11/PC osztályos tanuló Az évszakok váltakozása címmel írt verse egy különleges különdíjat ihletett. Az egyik zsűritag, Balogh Attila divatstílus tervező-iparművész egyedi parfümöt készített számára.
Kálmán Tamara 2/10/PC és Bedő Angyalka 3/11/PC osztályos tanulók ugyancsak különdíjban részesültek. Tamara Vidd el a pillangókat c. verséhez és Angyalka A rossz fiú és a félénk lány c. történetéhez iskolánk oktatója, Kissné Kovács Edit készít egyedi illusztrációkat.
Gratulálunk a résztvevőknek és kívánunk sok inspirációt, önbizalmat és örömet a további alkotáshoz!
Képek és további információ: Kiskun Múzeum Facebook oldala, Félegyházi Közlöny
Az alábbiakban Somoskövi Dávid díjazott verse olvasható.
Somoskövi Dávid: Szinesztézia
Felkel a város, a fény ideges,
A hajnal szeme ráncos,
Mindent tud, de nem kérdez.
Az éjszaka kifolyik az elménk kapujából,
Mint emlék, amit letörölsz, de sose feleded, honnan ugrottál távból.
A járda beszél, csak nem figyelsz rá,
Cipők történetei kopnak szét talán,
Az árnyékom hosszabb, mint a hitem,
A nap rám néz, mintha nem is ismerne engem.
Mi vagyok én? Egy torz visszhang,
Egy félbehagyott mondat,
Egy arc, amit a reggel elmos,
Egy gondolat, amit senki nem bont ki most.
A szavak nehezek, mint a levegő,
Ha kimondod őket, rögtön kiderül,
Hogy az igazság nem hangos,
Csak ott zúg a mellkasod mélyén, míg ki nem ürül.
Az idő nem vár, csak tol előre,
Mint a jó Isten, ha már más
Kapaszkodód nincsen.
Áldod az eget, hogy végre
meghintsen, hiszen ő a minden tudó
Nagyúr, ,,nem igen”?
Itt vagyok én, zajból összerakva,
Dobbanásra kötve, ritmusban tartva,
Nem vagyok hős, se tanítás,
Csak egy pillanatnyi érzés, semmi más.
Zárt falak között tanult meg várni a türelem,
De amikor az ablakon fény esik át,
Én elhiszem, hogy nem csak túlélni lehet tovább.
A kezed üres, mégis remeg,
Mert amit akarsz, az mindig messzebb megy,
A pénz számol, az álom hallgat,
És köztük állsz, mint egy eltévedt mondat.
Ki mondja meg neked, mi az igazi
érték?
Ha minden mérleg egy picit billen.
Lehet nem a csúcs, lehet nem a taps,
De mikor vagy igazán önmagad?
