Petőfiszállási kirándulás

A MEZGÉ kollégista tanulók közül 15 fő diák és 2 fő tanár 2024. szeptember 25-én Petőfiszálláson járt kerékpárral.

Az első célpont az 5-ös út melletti volt Szegedi Iskola, ahol megtekintettük a helytörténeti és egyháztörténeti kiállítást.

Eután továbbgurultunk a vasúthoz, ahol a vasútállomási épület emeletén berendezett vasútttörténeti kiállítást néztük meg.

A képek szerint emelkedett hangulat volt, amit az önkormányzati képviselő úr vidám kísérete és bemutatója segített elő. Ezúton is köszönet érte!

Majd Pálosszentkútra mentünk, ahol a frissítő kútvíz után Csaba atya ismertetett meg bennünket a Pálosok és a szent hely történetével és mai hagyományaival.

Testileg elfáradva, lelkileg meggazdagodva értünk haza.

Rókus Tibor és Nagy Zoltán nevelők.

Galéria<—-