Újabb siker országos szakmai versenyen!

Kilenc technikus tanuló képviselte iskolánkat 2022. március 18.-án Szekszárdon hagyományosan megrendezésre kerülő Csapó Dániel Emlékversenyen. A versenykiírás alapján 3 szekcióban lehetett pályamunkákat benyújtani. Az előzetes elbírálás alapján iskolánkból mind a kilenc versenymű továbbjutott a Déli ASzC Csapó Dániel Technikumban megrendezésre kerülő döntőbe, ahol szóban kellett bemutatniuk a szakmai versenybizottság előtt a pályamunkájukat. „Az élelmiszeripari technológiák bemutatása” szekcióban kimagasló eredményeket értek el diákjaink:

III. helyezést ért el Mészáros Marcell „Sajtok harca” című dolgozatával, valamint kiérdemelte a Tolnatej Zrt. különdíját is. (Felkészítő oktató: Kiss-Ocskó Mónika)

A Tolnatej Zrt. különdíját kapta Nagy-Pál Evelin technikus tanuló is „Egészség a dobozan” című dolgozatáért. (Felkészítő oktató: Patyiné Gyóni Márta)

A legjobb írásbeli versenymunkáért járó díjat Dobos Viktória érdemelte ki „Mézes sütemények világa” című dolgozatáért. (Felkészítő oktató: Horváth Mária)

Az „Élelmiszeripari technológiák bemutatása” szekció különdíját nyerte el Szabó Imre „Rétesünk lapjai” című dolgozatával. (Felkészítő oktató: Horváth Mária)

Témaválasztásukért különdíjban részesültek: Fábián Eszter „Csoki szeletek hadjárata” című dolgozatáért (Felkészítő oktató: Nagy Melinda), Kovács Tamara „Gluténmentes kakaós csiga” című dolgozatáért (Felkészítő oktató: Kiss-Ocskó Mónika).

A verseny különdíját nyerte el Jagodics Evelin „Úszóhólyagosok az asztalon” című versenymunkájával (Felkészítő oktató: Bajzák Zita).

 

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő oktatóinak az elért eredményekhez!