Gólyaavató – 2018.10.25.
Idén is megtartottuk szokásos gólyaavatónkat, melyen játékos feladatok során lettek elsős kis gólyáink mezgés diákká… Kattints a képre a galériáért! 😉
Idén is megtartottuk szokásos gólyaavatónkat, melyen játékos feladatok során lettek elsős kis gólyáink mezgés diákká… Kattints a képre a galériáért! 😉
2018. október 13-án A Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában került megrendezésre a XVII. Pék Hagyományőrző, V. Pozsonyi kifli készítő, II. Mézeskalács-díszítő és I. Kézi Konyakmeggy-készítő Verseny. A Pék Hagyományőrző versenyen Molnár Laura és Szabó Imre 3/11/P osztályos tanuló indult […]
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította élelmezési világnappá október 16-át. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására. Ennek […]
2018. október 6-án, ötödik alkalommal rendeztük meg a Mezgé Piknik névre hallgató lovas, gasztro- és családi napunkat az iskola tangazdaságában. Az érdekes programoknak és a gyönyörű őszi időnek köszönhetően több ezren fordultak meg a Mezgé csongrádi úti telepén. Sokan kisgyerekkel, […]
(Képeink, alul a szöveg alatt…) Nyári „Szakmakóstoló” pályaorientációs hét iskolánkban 2018. július 16-20. között első alkalommal rendezte meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező „Szakmakóstoló” nevű nyári pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Képzési Igazgatósága és iskolánk, a […]
2018. június elsején, pénteken, a helyi általános iskolák 6. osztályosai részvételével idén is megtartottuk a foglalkozások napját.
Idén is elbúcsúztunk a végzősöktől, ők pedig tőlünk, a MEZGÉ udvarán… A ballagás galériáját a fenti képre kattintva érheted el
2018. április 20-22-én rendezték meg a Szép Magyar Beszéd országos döntőjét, ahol Nagy Bálint 12/B osztályos tanulónk az Anyanyelvápolóktól nyert el különdíjat. Bálintnak a Bács-Kiskun megyei döntőben nyújtott teljesítménye alapján sikerült eljutnia Győrbe, ahol az országos döntőt tartották. Az első […]
Hagyományőrző céllal első alkalommal rendezte meg a félegyházi KÖZGÉ a KIKÖSZ kézilabda kupát a KÉSZ Aréna Sportcsarnokban. Április 17-én a Mezgé fiú csapata (Dunai László, Seregély Viktor, Tóth Sándor Tamás, Farkas Alex, Farkas Bence, Lőrincz Imre, Miklós Bence, Nagy Ádám, […]
Iskolánk hagyományai közé tartozik a Mezgés Nap is, amit minden évben a Föld napja köré szervezünk. Idén április 25-én, szerdán tartottuk meg ezt a suli-napot. Mint ökoiskolának és agrár-szakképző intézménynek, kötelességünk a környezet védelme, óvása. Éppen ezért – az előző […]