Sajtómegjelenések

TV, videók

Borbás Marcsi Gasztroangyal című műsorának 2019. március 30-i teljes adása a Mezgéről szólt! Két napig forgattak nálunk. Nagyon büszkék vagyunk a végeredményre! Köszönjük!

És a műsorról szóló kommentek, Borbás Marcsi Facebook-oldaláról (Kattints a képre!):

02_0001_takart


Rózsa Pál igazgató úr beszél a Kurca TV Agrárpercek című műsorában iskolánk standjáról, eredményeiről, életéről a VII. szegedi Mangalicafesztiválon, 2018.11.04-én


Az Echo TV Tájkép című műsorának 2018. augusztus 25-i adásában bemutatott riportfilm, a MEZGÉ-ben tartott nyári agrár-pályaorientációs hétről.

2018. július 16-20. között első alkalommal rendezte meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező „Szakmakóstoló” nevű nyári pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Képzési Igazgatósága és iskolánk, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium közösen.


Az M1 Magyar Gazda című műsorának 2018. augusztus 6-i adásából:


Kiskun TV – Energetikai korszerűsítés a Mezgében – 2018.04.10.

“Mintegy 80 millió forintos energetikai beruházás valósult meg a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Intézmény kollégiumában. A közeljövőben már napelemek biztosítják a villamos energia jelentős részét, a végfalon, a pincében és a padláson elvégzett hőszigetelési munkálatok, valamint a nyílászárók cseréje pedig egyéb költségeit is csökkentik az iskolának.”


Az M1 Magyar Gazda című műsorának 2018. március 12-i adásában bemutatott riportfilm iskolánkról, a MEZGÉ-ről


Az Echo TV Gazdafórum című műsorának 2017. március 11-i adásában bemutatott riportfilm iskolánkról, a MEZGÉ-ről

Cikkek, írások

2020. 01.09.

Míves bőr alkotások kerülnek ki a mezgés diákok kezei alól

Bőrműves remekekkel mutatkoztak be a mezgés diákok

2020. 01.07.

Bemutatkozik a Mezgé bőrműves szakköre

2020. 01.04.

Bemutatkozik a Mezgé bőrműves szakköre

2019.10.14.

A kétezer szendvicsből nemcsak a diákok laktak jól

2019.10.11.

Élelmezési világnap a Mezgében

2019.10.04.

Gólyaavató a Mezgében

2019.10.02.

Mezgés ászok az OMÉKON

2019.10.01.

Rekordszámú résztvevő a VI. Mezgés Pikniken

A mezőgazdászok ászai

A félegyházi MEZGÉ-sek lettek az Ászok Ászai az OMÉKON

2019.09.30.

Tökéletes családi kikapcsolódást nyújtott a Mezgés Piknik

2019.09.27.

VI. Mezgé Piknik

2019.09.24.

6. Mezgé Piknik

2019.09.10

Fél évszázaddal ezelőtt ballagtak el a Mezgéből

2019.07.24.

Bekapcsolódnak a lovas programba Félegyházán

2019.07.23.

Népszerű volt idén is a Mezgé lovas tábora

2019.05.20.

Hulladékból készítettek műalkotásokat a félegyházi diákok

2019.05.21.

Tudásközponttá válik a Mezgé

Csatlakozott a Mezgé az aszálymegelőző programhoz

2019.05.17

Szép magyar beszéd

2019.05.10.

Vigyázz, kész, pénz!

2019.05.05.

Búcsút vettek a végzős mezgések is az alma matertől

2019.05.01.

Sokoldalú felkészültségüket bizonyították a mezgések Kaposváron

2019.04.24.

Az Alföld a csicsóka hazája

2019.04.04.

Sokan vehettek át jutalmat a mezgés végzősök közül

2019.04.29.

Mezgés siker a Guba Sándor Emlékversenyen

2019.04.27.

A mezgések a szakma ászai

2019.04.26.

Különleges kutatások, érdekes eredmények

2019.04.19.

Nemcsak paprikás krumpli, hanem csicsóka is került az asztalra

2019.04.18.

A csicsóka köré szerveződött Mezgés nap

2019.04.13.

Szakmák Éjszakája a Mezgében

2019.04.12.

Újra Szakmák Éjszakája a Mezgében

2019.04.10.

Állattal is, traktorral is jól bánik Kamilla

2019.03.29.

Fociban is jók a mezgések

2019.03.26.

Mezgés siker a gazda SZKTV-n is

2019.03.25.

Újabb mezgés siker

2019.03.20.

Vizsga nélkül is oklevelet kap Laura

2019.03.19.

Szép eredménnyel tért haza Molnár Laura a Pék SZKTV versenyről

2019.03.11.

Jó házigazdának és versenyzőnek bizonyultak a mezgések

2019.03.07.

22 hentes tanuló küzd a Szakma Kiváló Tanulója díjért

2019.03.04.

Második alkalommal rendezték meg a Mezgés disznótort

2019.02.28

Miniszteri elismerést kaptak a kertmentő diákok

Díjazták a „kertmentőket”

Országos elismerésben részesültek a mezgés kertmentők

2019.02.26.

Mezgés disznótor Félegyházán

II. Mezgés Disznótor

2019.02.21.

A félegyházi Mezgében forgatott a Gasztorangyal stábja

2019.02.20.

A Mezgében forgatott Borbás Marcsi Gasztroangyal

2019.02.18

Tanulás helyett farsangi buli a Mezgében

2019.02.17.

Pizza volt a tét a farsangi jelmezek versenyén

2019.02.13

Mezgések sikere a Mangalica Fesztiválon

2019.02.12.

A legjobb disznósajtot készítették a félegyházi diákok

2019.02.11.

Nagy sikert arattak a mezgések a budapesti Mangalica Fesztiválon

2018.01.05

A Mezgé az országos mangalicatenyésztés programjában is részt vesz

201812.05.

A minisztérium támogatja, hogy agrárképzési centrummá váljon a Mezgé

Agrárképzési bázis lehet Félegyházán

2018.11.10.

Nyílt napok a Mezgében

2018.11.02.

Nyílt napok a Mezgében

2018.10.25.

Aranyérmes és különdíjas mezgések

Sikeresen szerepeltek a mezgés diákok a pék hagyományőrző és pozsonyi kifli készítő versenyen

2018.10.14

Őszi virágvásár

2018.10.12.

A mezgések vendégül látták a hajléktalan szálló lakóit

2018.10.08.

Több százan az ötödik Mezgé pikniken

2018.10.07.

Tömegeket vonzott a Mezgés Piknik

2018.10.05.

V. Mezgé Piknik

2018.07.17.

Mezőgazdasági pályaorientációs hetet szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

2018.07.16.

Szakmakóstoló Kiskunfélegyházán

2018.07.15.

Lótortát is készítettek a hátasoknak

Lótortát is készítettek a hátasoknak

2018.07.12.

Egyre népszerűbb a Mezgé lovas tábora

2018.06.15.

Vizsgát tettek a mezgés lovászok

2018.06.12.

Kitüntették a Mezgé tanárát: Nagy Melindát

2018.05.30.

A Mezgé tangazdaságába látogattak az óvodások

2018.05.06.

Közel kétszáz végzős tanulóval dicsekedik idén a Mezgé

Könnyek, tarisznya, érettségi…

2018.04.26.

Munka, játék, szórakozás jellemezte idén is a mezgés diáknapot

Tökéletes kikapcsolódást nyújtott a Mezgések diáknapja

2018.04.25.

Jó gazdákat nevel a Mezgé

Kiváló lovászokat nevel a Mezgé

2018.04.24.

A lovat nem legyőzni kell, hanem meggyőzni

Az ország legjobb gazdái közt van a félegyházi tanuló

2018.04.21.

A lovász szakma versenyén ismét túlerőben voltak a lányok

2018.04.18.

A legjobb lovász tanulók versengnek Félegyházán

2018.04.19.

Jó gazdákat nevel a Mezgé

2018.04.12.

Napelemek segítik a Mezgé energiaellátását – videóval

Újra Szakmák Éjszakája a Mezgében

2018.04.11.

Szakmák Éjszakája a Mezgében

Napelemek kerültek a Mezgé épületére

2018.04.10.

Mezgés siker a Guba Sándor Emlékversenyen

2018.04.07.

Félegyházi diák az ország negyedik legjobb pékje

2018.03.29.

Előkelő helyezések a mezgések országos történelmi vetélkedőjén

2018.03.28.

A pék szakmai versenyeken is kiválóan teljesítenek a mezgések

Ismét szép eredményekkel tértek haza a mezgés diákok

2018.03.27.

A mezgés diáklány negyedik lett az országos pék versenyen

2018.03.12.

A mezgések idén is dobogós helyeket szereztek a húsipari termékgyártók országos versenyén

Első lett a mezgés Iancio Szilárd az 58. Országos Húsipari termékgyártó Szakma Kiváló Tanulója Versenyen

2018.02.20.

Hagyományőrző disznóvágás a belvárosban

Közel kétszáz töltött káposzta elfogyott a disznótoron

2018.02.19.

A japánokat is elbűvölték a félegyházi mezgések termékei

2018.02.16.

Disznótor a Mezgével

2018.02.15

Ezüstérmes lett a mezgés kolbász

2018.02.12.

Tanulni jöttek a mezgébe a japánok

Joggal büszkék a mezgések az általuk készített kolbászra-májasra

2018.02.10.

Dobogós helyeken végeztek a mezgé húsipari tanulóinak termékei a fővárosban

2018.02.09.

Mezgés disznótor

2018.02.05.

Az aszály előrejelzésével segítik a gazdákat

Szeptembertől indul a pék-cukrász szakképzés a mezőgazdasági iskolában

Keringővel búcsúztak a végzős mezgések

2018.02.04.

Közel százmillió forintot nyert pályázaton a mezőgazdasági iskola

2018.02.03.

Mezgés Disznótor

A Mezgé közel 140 végzős diákja büszke a kék szalagra

Operatív aszály- és vízhiány kezelő rendszert építenek ki a mezőgazdasági iskola tangazdaságában

Újra lesz pék-cukrász képzés a mezőgazdasági iskolában

2018.01.11.

A mezgés húsipari tanulók mindig a legjobbak között vannak

2018.01.10.

Húsipari termékgyártók versenyeztek Félegyházán

Félegyházi diákok a régió legjobb hentesei

2017.12.04.

Díjazták a kertművelő diákok munkáját

2017.11.30.

A mezgés diákok kertmentő munkáját a minisztérium is elismerte

2017.11.28.

Az agrártárca elismerte a mezgés diákok igyekezetét

2017.11.19.

Szürke marhát is tenyésztenek

2017.11.16.

Szerbiából, Topolyáról érkeztek tanulók gyakorlatra a Mezgébe

Szerbiából érkeztek diákok a Mezgébe szakmai tanulmányaik bővítésére

2017.11.15.

Szürkemarha gulyával gyarapodott a Mezgé tangazdasága

Szürkemarha állománnyal gazdagodott a Mezgé Iskola tanüzeme

2017.11.09.

Nyílt napok a Mezgében

2017.10.20.

A rászorulókat is vendégül látták a diákok

2017.10.12.

A mezgések minden évben programot szerveznek az élelmezési világnap alkalmából

2017.10.03.

A mezgések minden évben piknikre várják a félegyháziakat

2017.10.01.

A mezgések megadják a módját a pikniknek

2017.09.26.

Negyedik Mezgé Piknik

2017.09.20.

Megújul a Mezőgazdasági Szakképző Iskola kollégiuma

2017.09.19.

Szorgos kezek gyűjtötték a szemetet

2017.09.16.

A mezgésekre lehet számítani a szemétgyűjtési akciókban is

2017.09.15.

A mezgések hosszú útszakasz szegélyét és árkait szabadították meg a szeméttől

2017.09.13.

Negyedik Mezgé Piknik

2017.09.11.

Diákok gondozzák a konyhakertet

2017.09.09.

Félegyházán is tanulhatnak majd Böjte atya diákjai

2017.09.06.

Böjte Csaba meglátogatta a félegyházi mezőgazdasági iskolát